Alumnusunk tartott előadást a magyarországi cigánykép változásairól

 

A szakirány és a Szép Cigánynak Lenni projekt közös rendezésében került sor legutóbbi előadásunkra, amely a cigányokról a háború előtti magyar sajtóban megjelenő képpel és ennek mai napig tartó hatásaival foglalkozott. Gaál-Kántor György a kérdés történelmi hátterének felvázolása után ismertette a korabeli uralkodók vonatkozó rendeleteit, majd az elsősorban a szépirodalmon és a ponyván alapuló korai cigányábrázolásokat (az "egzotikum", a "vad, szabad és nemes nép" képei) és ezek idővel kialakuló ellentétét a helyi és az országos sajtóban. A helyi sajtóban a determinista nézet hangsúlyos, a cigányság kriminális voltát hangsúlyozták. Az 1907-ben történt bényei, majd a dánosi rablógyilkosságok nyomán az országos sajtóban is megváltozott, dehumanizálódott a cigányságról alkotott kép. Az előadás után a hallgatóság tette fel kérdéseit.

 

Kovács András

 




Bekker Balázs nyerte a Komáromy Gábor-ösztöndíjat

 

Sajtóközlemény

Budapesti diákok nyerték meg a Heavener International Case Competition esettanulmány-megoldó versenyt

 

A győztes csapatban MCC-s hallgató és alumna is szerepelt

Felvételt hirdet a Jog szakirány

 

"Változatos feladatok, intelligens, kommunikatív társaság, a felvételi fogalmával számomra mindaddig összeegyeztethetetlen hangulat"