Az MCC-vel még a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjaként kerültem kapcsolatba, mivel részt vettem a középiskolás programban. Megtetszett az intézmény profizmusa, és hogy főleg olyan területekkel foglalkozik, amelyek mindig is vonzottak, ezért az érettségi után jelentkeztem a Collegiumba. Az ELTE jogi karának padjait már ötödik éve koptatom joghallgatóként, és negyedik éve politológusként, ami a második szakom. A Collegiumban a Jog szakirány mellett a Vezetőképző Program másodéves hallgatója vagyok.

 

Fő érdeklődési területeim az alkotmányjog, a közigazgatás és a felsőoktatás. Az elméleti ismereteimet mindig szerettem a gyakorlatban is kipróbálni, ezért nagy öröm volt számomra, hogy részt vehettem az Országgyűlés gyakornoki programjában, ahol az Alaptörvény elfogadása idején az Alkotmányügyi Bizottság mellett dolgozhattam. Egy évig voltam az ÁJK HÖK oktatási elnökhelyettese, jelenleg pedig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban gyakornokoskodom.