"Az MCC-é az egyik legérdekesebb, leginnovatívabb vezetőképző program, amellyel valaha is találkoztam. Óriási hatással volt rám a résztvevők felkészültsége, akik minden kétséget kizáróan nemcsak a programból profitálnak, hanem beépítik annak értékeit saját szakmai fejődésükbe, és ezáltal az egész társadalom számára válnak hasznossá."

Prof. Dr. Bruce Stening – Peking University, Vlerick Leuve Gent Management School

A Vezetőképző Program célja, hogy az egyetemi mesterképzés idejére a Collegium hallgatóinak olyan tudást nyújtson, amelynek birtokában alkalmassá válnak a jövőbeni vezetői szerep betöltésére. A Vezetőképző program elvégzése után a résztvevők nemcsak szakterületükön lesznek képesek kiemelkedő teljesítményt nyújtani, hanem olyan munkacsoportok irányítására is alkalmassá válnak, ahol a különböző területek szakemberei együtt, egy csapatban dolgoznak és valósítanak meg közös célokat.

 

A program oktatói kiváló, szakmájukban elismert, többéves vezetői tapasztalattal rendelkező szakemberek, akik az egyetemi képzés során a hagyományos rendszerben elsajátíthatatlan gyakorlati tudást, tapasztalatokat és ötleteket adnak át a collegistáknak. A program oktatóinak legnagyobb része azonban a világ első húsz egyetemének és üzleti iskolájának professzora. Vendégprofesszoraink a London School of Economics, az IESE Business School, az ESADE Business School vagy a Vlerick Management School oktatói. A program alapvető törekvése, hogy nagyon szoros kapcsolat alakuljon ki a piaci szektor legfontosabb szereplőivel, akiknél a hallgatók céglátogatásokon, gyakorlatokon és egyéb szakmai programokon vehetnek részt. A képzéshez kapcsolódó mentori rendszer segítségével a collegisták személyre szabott tanácsadásban és karriertervezésben részesülnek.

 

A vezetőképzés legfontosabb minőségi eleme, hogy a hallgatók a legkiválóbb gyakorlati szakemberektől és a világ legjobb professzoraitól sajátítsák el ismereteiket, kiemelkedő tudású személyeken keresztül ismerhessék meg egy szervezet, az államigazgatás, egy cég vagy vállalat működését.