V. Corvin-bál


Tagok: Benczi Melinda, Egyed Laura, Hajnal Balázs, Heinik Sára


2012-ben ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Corvin-bál a Mathias Corvinus Collegiumban. Azonban ez lesz az első év, amikor egy külön projektcsapat irányítja a rendezvény szervezését. Már hagyománnyá vált, hogy a Collegium a befolyt összeget nem saját célra fordítja, hanem egy közhasznú alapítvány számára ajánlja fel. Az elmúlt években a támogatottak között tudhattuk a Rotary Club-ot és a Magyar Vöröskeresztet is.


A bál előreláthatólag februárban kerül megrendezésre, ezért számos dolog még szervezés alatt áll. A tavalyi évhez hasonlóan szeretnénk vacsorával kínálni a bálozókat, a vendégek szórakoztatására pedig tervezünk egy dj-t, zenekart meghívni. Ismételten az első évfolyamosok tánca nyitja majd az estét, a collegiumi énekkar műsora pedig tovább emeli majd a bál színvonalát.


A projektünk elsődleges célja tehát egy olyan rendezvény megszervezése, amelyből mindenki profitálhat. Elsősorban a támogatott szervezet, amely az anyagi támogatáson kívül figyelmet is kap a médiától és a nyilvánosságtól.

Szponzoraink saját ismertségük növelése mellett egy közhasznú szervezetet is támogatnak. A bálon megjelenő vendégek egy fergeteges estének lehetnek majd részesei!