A 2013-as Gólyatábor

MCC TalentCamp

 

Juniorszemmel:

 

„A tábor szeptember 6. és 8. között Siófokon került megrendezésre. Ennek keretein belül a Collegiumba újonnan felvett diákok ismerkedtek meg a Collegiummal és annak felsőbb éves hallgatóival, és természetesen egymással is. A felsőbb évesek hasznos tanácsokkal (karrier, tanulmányi előrelépés, stb.) szolgáltak, valamint a leendő hallgatókkal közös tevékenységekben és tréningeken vehettek részt. Úgy érzem, személyes beszélgetéseken, csapatépítésen és csoportos tréningen keresztül rendkívül értékes személyes kapcsolatok, kötelékek alakultak ki, amelyek majd segítik a MCC-ben folytatott közös munkát is.

Látható volt, hogy három nap alatt mindenki egyre oldottabban érezte magát, a foglalkozásokon pedig élvezettel vett részt. Remek volt a hangulat, sokat nevettünk. A helyszín is nagyon jó volt, hiszen még tudtunk idén utoljára fürdeni a Balatonban. Remélem, jövőre is részt tudok majd venni, de már mentorként.”

 

Instruktor/Mentorszemmel:

 

„Sokadik éve már, hogy részt veszek az MCC évadnyitó táborain - első évben mint Junior, azóta már ’csak’ mint mentor, de még mindig őszinte lelkesedéssel tud eltölteni. A sok közös érdeklődésű fiatal, a Balaton, a jó hangulat... mind-mind létfontosságú elemei a tábornak, de néha úgy gondolom, hogy ezek csak díszletek. A tábor igazán értékes része a megteremtett közösség, az hogy az újonnan jött diákjainkat befogadjuk magunk közé, hogy megismertetjük velük a szokásainkat, és igyekszünk ráébreszteni őket arra, hogyha együttműködésünkből többet profitálhatnak, minta egyedül küzdenének. Ehhez nem elég egy tábor: szükség lesz hozzá a közös élményekre, órákra, mégis: a legfontosabb indítólökést itt kaphatják meg diákjaink. Amit persze a Juniorok nem tudhatnak: az ő gyors egymásra találásuk, a gyorsan szerzett tartós ismeretek mögött sok munka van. Elsősorban a mentorok munkája, ami nem ér véget azzal, hogy a táborból hazaküldik a diákokat: az év folyamán folyamatosan tanácsokkal, tippekkel látják el őket, amelyen keresztül ők maguk megszerzik azt a rutint és tudást, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy saját maguk és környezetük számára is segítséget tudjanak nyújtani. Például úgy, hogy jövőre ők maguk lesznek mentorok.”

 

 


 

Zavargások Tombolíviában – Gólyatábor 2012

 

Hetekkel a gólyatábor után már nem veszek el annyira a történések forgatagában, sokkal inkább egy letisztult, kikristályosodott emlékkép mereng fel bennem, kellemes jóérzéssel társulva.

 

Amire a tájékoztató alapján számíthattunk: Zánka, Balaton, military style, sok kreativitást igénylő feladat, kemény csapatépítés a többi friss MCC-lakóval, gólyatársainkkal; és amit kaptunk: két felejthetetlen nap, három-négy napra elegendő eseménnyel, csupa barátságos, nyitott ember körülöttünk, rengeteg nevetés, az első közös élmények együtt.

 

Szeptember 7-én a kollégiumtól közösen indultunk a pályaudvarra, ahol – aki addig még nem tette meg – az előírásoknak megfelelendő, beszerezte a két doboz, legalább középkategóriás sört. A vonatúton aztán ezek hamar szomorú véget értek, miközben az ismerkedős, közös vonás-keresős és az ’Én még sohasem’ kezdetű játékoknak köszönhetően megtört a jég, és oldottabb állapotba kerülve beindult a nagy sztorizgatás, amelynek – és a minden érdeklődést kielégítő instruktoroknak – köszönhetően rendkívül érdekes és hasznos információk kerültek birtokunkba, amelyek elengedhetetlennek bizonyultak a kollégiumi életnek és lakóinak megismerésében. Mire Zánkára érkeztünk, az egy fülkében ülők már a soknál is többet tudtak egymásról.

 

A szállás elfoglalása szívmelengető élmény volt: az egyetemi gólyatáborokban megszokott kemény vaságyak és barátságtalan, megviselt környezet helyett, legnagyobb örömünkre, csodálatos szobák fogadtak minket, kényelmes fekhelyekkel. Ezután sorkerült a névtábláink elkészítésére, és elkezdődtek a csapatépítő és bizalomjátékok. (Nekem az egy ujjal felemelés tetszett a legjobban! – kép) A korai vacsora után Tombor András ismertette meg velünk a kollégium létrehozásának történetét, céljait, irányelveit, majd instruktoraink beavattak minket a gólyatábor kerettörténetébe; fény derült arra, miért éppen military style a dresscode. Ennek megfelelően aztán megtudtuk a csapatbeosztást is – éljen a szovjetbarát csapat! – és kezdetét vette a stratégiák kidolgozása. A gólyatánc elsajátításához újra egyesítettük erőinket, és rövidesen a fergeteges esti party is kezdetét vette (amelynek csak a biztonsági őr figyelmeztetése, majd egy idős hölgy csend iránti kérelme szabott határt).

 

Másnap reggel a népes instruktorcsapat ébresztett bennünket; nem volt apelláta, sietnünk kellett a reggeli tornára, amely korántsem a várt nyújtózkodós-lustálkodós forgatókönyv szerint zajlott: Knáb Tominak hála, az utasításokat teljesíteni igyekvők egy héten át garantáltan élvezhették különböző testtájaikon az áldásos hatásokat (IZOMLÁZ!!). Aki pedig nem teljesítette maradéktalanul a feladatokat, vizes leöntés és hasonlók által lett motiváltabb. Mondanom sem kell: az edző úr ezután osztatlan népszerűségnek örvendett.

 

A farkastörvényeket felidéző reggeli után békésebben folytatódott a nap: a szellemet megmozgató tevékenységek vizeire eveztünk át. Reklámokat és szappanoperarészleteket kellett vászonra vinnünk, a képzeletünknek pedig – a kiadott rövid alapleírásokon túl – semmi sem szabott határt. A délelőtti ötletelés gyümölcseit ebéd után, már a Balaton partján szüreteltük, szórakoztatva így minden érdeklődőt (egy bácsi a robogóján újra és újra visszatért). A legviccesebb mozzanatokat Atibond örökítette meg – reménytelen kihívás volna megpróbálni nevetés nélkül végignézni őket… A színes produkciókat a szigorú és keményszívű zsűri – meglehetősen egyhangúan – értékelte, majd feljegyezte az igazságosnak tartott pontokat is, melyeket a matiné után a csapatversenyek hosszú sorában gyarapíthattunk. A pontszerző feladatok, valamint a harci puszi és a kacsintós játék legtöbbünkben és -ön mély nyomot hagyott, de bizonyosan mondhatom, hogy mindannyian büszkén viseltük az elszenvedett sérüléseket. Az elmaradhatatlan balatoni mártózás és fakultatívan röplabda, napozás következett ezután; kaptunk egy kis időt regenerálódni.

 

A táborhelyre visszatérve, a vacsora végeztével kezdetét vette az akadályverseny, ahol megmutathattuk bátorságunkat, a csapat egységét és összetartását, azt, hogy nem ismerünk lehetetlent, és lankadatlan lelkesedéssel vettük az emberpróbáló akadályokat. A szomjhalál és a kihűlés veszélyétől instruktoraink gondoskodása védett meg minket, ennek köszönhetően a hangulatra sem volt panasz. Eltévedés nem történt, és csupán egy embernek támadt kedve futás közben a kanyart kicselezve az út melletti árkot meglátogatnia.

 

Az éjszakai túra után – ezúttal biztonsági őr és idős hölgy mentesen – az elmaradhatatlan party következett, kifulladásig, főleg hogy a másnap már csak a hazautazást tartogatta számunkra.

 

Deli Janka

 

 

Tihanyi visszhang

Gólyatábor 2011

 

Amikor nekiállok írni valamit, elsőként mindig valamilyen inspirációs forrás után nézek. A tea és a csoki mellett ezúttal Atibond mindig fantasztikus képeihez fordultam, illetve Etele nem kevésbé inspiráló facebook postjához, amely így szól:


Húszfős fülke, éjszakai fürdőzés, kerítésmászás, reggeli ébresztő, Piroska és a Mónika, ruhacsere és harci puszi, tihanyi városnézés, fára mászás és leghosszabb kötél, Kelemen Kabátban és Pedro kocsmája, Hawaii pizza és borpárlat Zoltán Szalai módon tálalva, a remeknél is jobb nevelői társaság. Ezt már csak fokozta a gólyatábor felülmúlhatatlan csapata, Kupper Boróka, Zsófia Légrádi, Renáta Fehér, Zsolt Pilisi, Bence Szabó, Pleszel András és Kozma Viktor. Szép volt srácok!

Megjegyzem, a post egy kicsit elfogult, valójában minden csapat egyformán fölülmúlhatatlan volt, mindazonáltal remekül összefoglalja a tábor eseményeit és hangulatát. Instruktoraink már kezdetektől fogva mindent megtettek jókedvünk biztosítása érdekében, nem riadtak vissza a szolid dorgálástól sem, ha valakit azon kaptak, hogy nem itta meg, vagy netalántán ki akarta önteni a VBK adagját. Igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ilyen féltőn gondoskodó emberek vettek körül minket kollégiumi életünk nyitányán, akik nem hagyták, hogy akár egy percig is unatkozzunk a tábor ideje alatt.


Az első nap még az összemelegedésről szólt, ezt segítették elő a kreatívabbnál kreatívabb feladatok, úgy tűnt instruktoraink tárháza kimeríthetetlen ezen a téren. Közösen ettük a banánt, nyaltuk a csokit, megtörtént a jogászok kicikizése, miközben a BME-s és a Corvinus-os közgazdász – jelöltek ölték egymást a háttérben. Legnagyobb közösségépítő erővel a gólyatánc elsajátítása bírt, ami mindig felpörgette a gólyákat, amikor az emberpróbáló feladatok terhe alatt elpilledni látszottak. Az esténket egy kellemesen olcsó és barátságos helyen töltöttük. A nagy tér lehetővé tette, hogy ki – ki a maga módján kapcsolódjon ki: a terem egyik sarkában ezerrel ment a party, míg a túlvégen rögtönzött wellness – centrum alakult ki, a harmadik sarokban pedig Atibond élte ki kreativitását (nekem személy szerint Dóri a két gyertya közt az egyik kedvenc képem). Az éjszaka folyamán néhányan bevállaltak egy fürdőt a Balatonban, bár a többség azért ódzkodott a hideg víztől.


Másnap reggel folytatódott a közösség épülése a közös korai kelés, a reggeli torna bizalomjátékai, majd a csapatversenyek által, amelyek során mindenki megvillanthatta személyisége rejtett oldalát. A nap egyik fénypontja az ismert meséket különböző műfajokban feldolgozott színdarabok bemutatása volt. Nehéz helyzetbe került a zsűri, hiszen sok a színészi képességekkel megáldott junior, aki ráadásul ötletes és bevállalós is egyben. Egyesekből a költő bújt elő, voltak, akik fizikai adottságaikkal bűvölték el a bírákat, mások egyszerűen csak a lényegre tapintottak rá, bizonyos szimbolikus szavak használatával. Mivel a feladatok megoldása során közösségünk túlzottan megerősödött, a második napon instruktoraink szükségesnek látták rombolni egy kicsit a kialakult bizalmat. Napközben a két Virág – elvtárs szedte áldozatait, ezért senki sem érezhette biztonságban magát, ha kettesben maradt valamelyik társával. Az állítólagos álgólya beharangozása egyesekből a nyomozót hívta elő. A délidő kicsivel komolyabban telt, Tombor András látogatott el hozzánk, aki a kollégium alapvető értékeiről és céljairól beszélt.


Délután szerencsénkre elég jó idő volt ahhoz, hogy a vízparton folytassuk a csapatépítést és rombolást. Ezúttal ruhát cseréltünk, harci puszit adtunk, a lányok próbáltak elmenekülni a fiúktól, akik ezt többnyire nem hagyták. Vacsi után jött a tábor másik fénypontja, az éjszakai vetélkedő a Tihany körüli erdőben, amely többé – kevésbé zökkenőmentesen lezajlott. Így végül csak az egyik csapat tévedt el, csak egy ember esett le a fáról, csak néhányan szédültek neki a kerítésnek. Ugyanakkor komoly rekordok születtek (hét ember két lábon), remek csapatindulók íródtak, ezért összességében érdemesnek találtattunk a gólyaeskü letételére, amelyet természetesen mindenki fél lábon, orrot befogva, magasba emelt kézzel szavalt fél órán keresztül.


Végül egy éjszakai túra hazafelé, egy szélsebes vonatút, és újra a kollégium, amit már igazi, gólyaesküt letett lakóként vehettünk birtokunkba.


Összefoglalásként csak három szó: Indián nyár, Tihany, MCC…


Légrádi Zsófia

 

 

Miért jelentkeztem az MCC-be?

 

Arról kellene most írnom, miért jelentkeztem a Mathias Corvinus Collegiumba. Őszintén szólva fel sem merült bennem a kérdés, hogy ne jelentkezzek. Már a Collegium középiskolás képzésének is tagja voltam, s ebből kifolyólag teljesen evidens volt számomra, hogy csak ide jelentkezhetek. A Középiskolás Program annyi érdekes információval, tartalmas olvasmányélményekkel és igaz barátokkal gazdagított, hogy nagyon igyekeztem bejutni az egyetemi programba is.

 

Hogy miért érte meg ez a döntés? Ha az ember életében lezárul egy életszakasz és új következik, szükségképpen meg kell újulnia. Ez a változás sokféle lehet, de egy biztos, a ránk ható környezet lesz az, amely átformál minket. Ebben a Collegiumban olyan közösség tagja lehetsz, amely arra ösztönöz téged, hogy kihozd magadból a maximumot, hogy a legjobbá válj a szakmádban, és ehhez minden segítséget megkapsz nemcsak az itt dolgozóktól, hanem az összes itt lakótól is. Az MCC valójában egy ugródeszkát jelent céljaid eléréséhez. Egy szakmailag elismert oktató- és előadókar biztosítja, hogy az itt megszerzett tudással kiemelkedj a többi egyetemista közül. Megismerkedhetsz, jó kapcsolatot építhetsz ki más szakmabeliekkel, így növelheted kapcsolati tőkédet.

 

Összefoglalva: a sikeres élet kulcsa lehet az MCC, ha tényleg komolyan veszed!

 

Szakács Lilla Fanni

 

 

A Collegium egyik lakója mesélt nekem róla, hívta rá fel a figyelmem.
Úgy éreztem, hogy hasznos és értékes lenne az egyetem mellett valami különlegeset csinálni. Szerintem az egyetemen nagyon fontos, hogy tartozz egy közösséghez és legyen egy olyan csapat, amelynek a tagjaira mindig számíthatsz. Úgy gondoltam, az MCC megfelelő hely erre.

 

A felvételi után féltem, hiszen nem tudtam, hogy mi fog rám várni akár itt, akár az egyetemen. Már a gólyatáborban sejtettem, hogy ez egy jó hely lesz számomra,és azóta ez az érzés csak erősödött bennem. Nagyon szeretek itt élni, imádom a közösséget, úgy gondolom, hogy talán ez adja számomra a legtöbbet.

 

Az órákat is rendkívül érdekesnek találom; az itt megszerzett tudást később is kamatoztatni tudom majd. Nagyon jó, hogy nemcsak a saját évfolyamom tagjaival, de felsőbb évesekkel is könnyen megtaláltam a közös hangot, és hogyha bármi probléma felvetül az egyetemen, szívesen segítenek.


Az a legjobb, hogy ha lazítani vagy tanulni szeretnék, vagy mondjuk szükségem van egy kis ennivalóra, akkor csak át kell mennem a szomszéd szobába. :)

Egyszóval mindenkinek csak ajánlani tudom, hiszen az egyik legjobb közösségnek lehet a tagja. :)

 

Dobos Dóra

 

 

Minden a középiskolás program táborával kezdődött… Nehéz megértetni másokkal, akik még nem élték át, hogy milyen az az érzés, mikor a tábor első napján bemutatkozol a sok, teljesen idegen embernek és pár nap múlva pedig szomorúan búcsúzol el tőlük, mint jó barátaidtól. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi remek emberrel köthetek barátságot. Ekkor már biztosan tudtam, nekem itt a helyem!

Az ismeretségek ellenére tartottam ettől az új világtól, féltem, hogy nem találom meg majd a helyem ebben a közösségben s a magas követelményeknek sem fogok tudni eleget tenni. Így visszagondolva már csak mosolygok „gólya” hozzáállásomon, mert tudom, hogy ezek az emberek, ha lemaradsz, akkor visszahúznak, ha kételkedsz, akkor motiválnak, egy szóval: segítenek. Óriási támogatást ad az, hogy ebben a számomra teljesen új egyetemi világban van egy biztos pont, ahol kibontakozhatok korlátok nélkül, megismerhetem magam és eljuthatok teljesítőképességem határaihoz.

A plusz tanórák nem az életemből vesznek el időt, hanem a szellemi értékemhez adnak hozzá. Itt önmagam lehetek, megvalósíthatom vágyaimat s mindezt olyan emberek társaságában, akikkel mindezt boldogan megoszthatom…!:)

 

Pilisi Zsolt

 

 

Középiskolásként csak halvány elképzelésem volt arról, hogy mi vár rám a Mathias Corvinus Collegiumban. Reméltem, hogy egy inspiráló közösség tagja lehetek, ahol megmutathatom és fejleszthetem a képességeimet, de ennél sokkal többet kaptam.


MCC – egy mozaikszó, amely mostanra többletjelentéssel bír számomra. Lehetőség arra, hogy barátokat szerezzünk, kikapcsolódjunk és tanuljunk egyszerre. Egy ilyen kis közösségben sokkal szorosabb kapcsolatok alakulhatnak ki, mint egy nagyobb kollégiumban. Ezt segíti az is, hogy vannak közös óráink, ahol együtt tanulhatunk, elkérhetjük egymás jegyzetét, segíthetünk egymásnak és ezzel összekovácsolódunk. Ezek után csak természetes, hogy a szabadidőnket is szeretjük együtt tölteni: biliárdozunk, csocsózunk, beszélgetünk egy nagyot, vagy csak főzünk valamit. Amit a legjobbnak tartok, hogy vegyesen vagyunk: jogászok, közgazdászok, mérnökök, bölcsészek. Ez nem csak az ismeretségi körünket tágítja, de színesebbé is teszi a mindennapjainkat.


Így utólag már világos, amit előre csak sejtettem: nem csak fejlődési lehetőséget és kikapcsolódást nyújt a collegium, de szemléletmódot és barátokat is. Ennél fogva egyértelmű, hogy nem csak a budai hegyekre jó a kilátás, de a jövőre nézve is. :)

 

Tóth Erika