Verőcei eposz
Egyszer volt, hol nem volt, a négyes-hatos Combinóktól innen, a kelenföldi pályaudvaron túl hatvan ember. Hatvan ember, az ország minden tájáról, megyéjéből, akiket egyesített a tudat: a fővárosi Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programjának büszke diákjai, és hatalmas vállalkozás előtt állnak: három nap alatt megszokni egymást és átélni életük egyik legmozgalmasabb és izgalmasabb táborát.
Tíz óra tizenkét perc huszonkettő másodperckor bekövetkezett a várva várt, történelmi pillanat: a diákok megkezdhették a felszállást a buszra, amely ki is futott a parkolóból. Ahogy az M0-s körgyűrű felé haladt minden diák elégedetten dőlhetett hátra: hát, ez is elkezdődött.
Röpke háromnegyed órával később már a verőcei Csattogóvölgy közepén álldogáltunk laza félkörben a verőfényes napsütésben, hogy végrehajtsuk az első napirendi pontot: a szállás elfoglalását. A verőcei faházak láttán kellemesen nosztalgiáztunk az ötödikes-hatodikos nyári táborokról, és hat fős akciócsoportokban megrohantuk őket. Az emeletes ágy felső részének éteri magasságával első látásra nem szimpatizáltam, aznap este ki is derült, nem alaptalanul. De mindent sorjában: a következő program az alig száz méterre található étteremben zajlott le, kiadós ebéd formájában.
Az ebéd utáni kötelező napozós-sziesztás órácska elteltével megkezdődött az ismerkedős blokk. Az olimpiáról megemlékezve először körszerű alakzatba álltunk fel, teszteltük, mindenki tudja-e, az ABC-ben hol található a keresztnevének első-második betűje, majd különböző feltételek alapján – ki régi veterán, ki pedig újonc, ki járt idén fesztiválon, stb. - transzformáltuk a tömeget más és más formulákba, sokszor deriválva aztán integrálva egymást. Miután Magyarország alakját is felvettük pár pillanatra, megkezdődhetett az újabb csapatok kialakítása, melyeket a szervezők válogattak össze. A csapatokat először színek alapján különböztettük meg, majd kellett egy csapatnév, egy csapatlogó és persze egy csapatkiáltás is. Jót nevettünk egymás agyszüleményein, mindenki számára kiderült, hogy itt mennyi érdekes emberrel futott össze. Ha a fejem fölött kirajzolódott volna egy kis gondolatbuborék, azt hiszem ez állt volna benne: „ Mi lesz még itt?…”.Volt itt Unikumok mellett Vocsi (értelemszerűen mint vodkás csiga), Rózsaszín Párducok (a már emlegetett rózsaszín csapat) és még sok más. A honfoglaló magyarok, esetleg IV. Béla uralkodása alatt bejött tatár turisták által hátrahagyott jurtákban elszállásolt szervezők az Arany Horda egyik klánjának szellemét szertartásos úton megidézve az Ögödei nevet választották csapatuknak.
A csapatokra már megalakulásuk után nehéz feladat várt: többféle versenyszámban kellett képességeiket bebizonyítaniuk, például embert-kővé-dermesztő-szemű Gorgók között elslisszolni, és az Activity stílusában a „nikotinmérgezés” szót elmutogatni. A feladatok végrehajtása után újabb szünet következett, amit néhányan röplabdázásra, néhányan pedig szurkolásra használtak fel. Egyik táborlakó verőcei rokonától beszerzett egy kutyát, és a fiúk irigykedve szemlélték, hogy milyen jó csajozási eszköz lehet egy golden retriever.
Az első nap délutánján, csak hogy ne felejtsük el MCC-s mivoltunkat, sor került az előadásra. (Vagy inkább vitakör lett belőle?) Z. Karvalics László, az Információs Társadalom - és Trendkutató Központ alapítója és örökös tiszteletbeli elnöke beszélt kutatásokról, statisztikákról és adatokról az Internet-gazdaság témakörében, egy kis történelemről, megfűszerezve mindezt egy-két játék és rajzfilmhős nevének felemlegetésével. Felfedeztük a régi, konvencionális X-világ puszta sivárságát és megláttuk az Y-világ, az információs szupersztráda sebességkorlátozó tábláit. Mivel a kérdéseink egy része már elveszett a gyomrok korgásában, az előadót is meginvitálva gyorsan átmentünk az ebédlőbe, hogy vacsora közben folytassuk a beszélgetést. Gyorsan kiderült, hogy az ételmennyiség fiatal és fejlődő szervezeteinknek nem lesz elég, így az Ögödei csapat útmutatása alapján egy félelmetes erdei úton elindultunk, hogy Verőce világvárosba, és egyik külső kerületbeli pizzériában baráti beszélgetés mellett folytattuk a táplálkozást.
A korai zárórakor a még javában étkező táborlakóknak sajnos el kellett hagyniuk a pizzériát, hogy a sötétben még ijesztőbbnek tetsző, Poe-i holdfényes sétányon visszatérjenek a Csattogóvölgybe. A csapat nagy része korán szétoszlott, a kitartóbbak a faházak előtti asztaloknál folytatták a beszélgetést. Az este folyamán többek között kiderült, hogy külföldi vendégeink is vannak, egy üveg Guiness és szintén egy üveg Bombardier személyében, amiket híres magyar vendégszeretet bemutatva körbekínáltunk velünk virrasztó sorstársainknak.
Reggel kipróbáltuk a görög mintára épített, kis magyarsággal megfűszerezett fürdő tusolóit, majd kizökkentettük magunkat egy kis koffeinadaggal a reggeli kómából és vajas-parizeres zsemlével csillapítottuk éhségünket. Kis sportolás után megkezdtük az aznapi teendőket. Első feladatunkként cetlikre írtunk ránk jellemző tulajdonságokat és eszünkbe jutó egyszerű szavakat (pl. Krankeversicherungskarte, luxus kondenzátor...), amiket később be kellett építenünk az I. MCC-közi Színjátszó Konferencián. A bemutató a kora délutáni órákban el is kezdődött, megnyitásként a Vocsi csapata mutatta be modern társadalmi problémákra reflektáló Piroska-átiratát bábjáték formájában, majd következtek a komoly szociológiai projektek eredményeinek prezentálásai, például láthattuk az apa-fiú kapcsolat újraértelmezését a Star Wars XXI. századi feldolgozásában, a számítástechnika ördögeit az Ali Baba és a Negyven Hackerben, továbbá bányatanácsadó vállalatok kialakulásának gazdasági hatásait a Hófehérke és a három törpében. A komor hangvételű prezentációkat az Ögödei klán kamerával dokumentálta is, azonban lelki békéjük megőrzése érdekében megtekintésüket nem ajánlom.
A táborlakókra az idei EB és Olimpia komoly hatást gyakorolt, ugyanis a következő program előtti időt is sportolással töltötték. Igaz, így kissé leizzadtunk, de a sok agymunka után jól esett a megye kettő színvonalát talán megütő focimeccs, és felfrissülve állhattunk neki a Vitaköröknek, ahol sok téma, sok vélemény került napvilágra. A tömeg témák szerint újra csoportokra oszlott, voltak, akik Magyarország tanulmányi rendszerét elemezték, s voltak akik a világpolitikát. Habár a viták komoly hangnemben folytak, a környezet néha kirobbanó nevetésre adott okot: miközben az Internet véleményformáló szerepe Vitakörben a Subba blogot elemeztük, a háttérben öt-hat éves karatésok vagy kung-fusok csatakiáltásai hangzottak fel újra és újra, az urban legend szerint amikor pedig a globalizációsok az USA tekintélyét kezdték ki, akkor szólalt meg a zenegépben a Rammstein nevű, méltán híres német együttes 'Amerika' című száma.
A Vitakörök végén a szellemileg kifáradt diákokat az Ögödei klán azonnal munkába fogta, a feladat az esti bográcsozás előkészítése volt. A vacsora után a Vitakörök tagjai megosztották egymással az elért eredményeket, majd következett az utolsó csapatjáték, aminek hallatán a tavalyi tábor résztvevőiben, így bennem is, megfagyott a vér. A pontszerző játék. Később kiderült, hogy alaptalan volt a félelmünk, a csipeszkeresés-a sötét-Tihanyban- című közönségsiker nem ismétlődött meg. Ugyanakkor a végére úgy éreztem, hogy most már ahhoz is járókeret kellene, hogy az ágyig eljussak, azonban az utolsó feladat láttán rögtön szemléletet váltottam. Belépve a karaoke világába, megfeledkeztem minden addigiról, s valószínűleg így lehetett ez az egész táborral is, mert a végén már éjszakába nyúlóan énekeltünk, vagy inkább üvöltöttünk, később ugyanis több embernek elment a hangja, így az utolsó számok már elég érdekesen csendültek fel.
Még az Ögödei klán tagjaitól is hallhattunk duetteket és szinkrondalszöveg fordítást is.
A táborlakók közül tizenvalahány bátor és vakmerő ember vállalkozott rá, hogy a vad éjjeli látogatók ellen őrszolgálatot szervez, és hajnalig nyitva tartja a szemét, nehogy valaki belopakodjon a tábor területére. Mindezt úgy tettük, bebizonyítva rátermettségünket, hogy közben az egyik nevelőtanárral a továbbtanulásról, a Collegiumról és a tavalyi táborról beszélgettünk. Ahogy mondtam, hajnalig le sem hunytuk a szemünket – és mivel akkor már nyitva volt a büfé, a kávé után nem is tudtuk már lehunyni. Reggeli után következtek a tábor utolsó hivatalos programjai: a csapatverseny eredményhirdetése, továbbá a könnyes búcsú egymástól. Felpattantunk a buszra, jött a kötelező, de mindig szívből jövő integetés, és robogtunk Budapest felé. Pályaudvarok, vonatok, távozó emberek… Hát eltelt ez a két nap is. Na, de micsoda két nap volt! Szóval köszönet mindenért és remélem nem kérdés, hogy jövőre megint találkozunk. Elvégre…az MCC örök.
Gönczi Petra és Lipi Balázs |
