Interjú Dirk Gerkens-szel

 

Kedves Gerkens Úr! Ha beírjuk az Ön nevét az RTL Klub keresőjébe, nem kapunk egyetlen találatot sem, és egy átlagos magyar ember csak igen keveset tud Önről. Szándékosan végzi munkáját ennyire a háttérből?


Igen, úgy gondolom, nem igazán az én szerepem, hogy – az iparágat leszámítva – én legyek a reflektorfényben. Természetesen mindenki ismer az iparágban, de az utca emberének sokkal érdekesebbek a programjaim és a sztárok. Szándékosan nem szeretnék szerepelni az RTL Klubon, mivel nem gondolom, hogy ez az én feladatom lenne. Persze, amikor például megválasztják az év legbefolyásosabb médiaszemélyiségét, és engem ér a megtiszteltetés, akkor kész vagyok szólni néhány mondatot, de ezek ritka alkalmak. Inkább a programigazgatóra, Kolosi Péterre szoktam hagyni, hogy beszéljen a programokról és a sztárokról. Igen gyakran kértek fel, hogy adjak interjúkat, de ma már egyre ritkábban, mivel az újságírók is tudják, hogy nem szoktam. Tehát szándékos ez a vezetési stílus.


Mi vonzotta a média világához?


Hatalmas luxus, ha valakinek a munkája egyben a hobbija lehet. Soha nem tudtam elképzelni, hogy egy bank, biztosító vagy egy cipőgyár munkatársa legyek. A média… kicsit a véletlennek köszönhető. Részt vettem egy állásinterjún a Bertelsmann-nál Spanyolországban, az első munkahelyemen, így kerültem a médiaiparba. Ha egyszer bejutsz a média világába, nagyon nehéz kikerülni onnan: ez egy nagyon szenvedélyes szektor és – nem akarnék különbséget tenni a média különböző formái között – de szerintem a televízió  a legérdekesebb. Egy mindennapos kihívás, ahol sohasem nyugodhatsz bele a sikerbe. Mindig vannak új programok, új ötletek, egyszerűen egy soha meg nem álló üzletág. Az egyik legjobb szektor, amit az ember munkahelyként el tud képzelni. És a tv olyan, mint a foci: mindenkinek megvan a véleménye a programokról, és hogy miként lehetne a dolgokat jobban csinálni.


Mennyire ismerte jól a magyar emberek televíziós szokásait, és mennyiben tért el a poszt-kommunista piac a nyugatitól?


Manapság már nem akkora a különbség, azonban amikor 1997-ben elkezdtünk itt dolgozni, a televíziózás még nem volt ilyen fejlett. A Magyar Televízió volt a domináns csatorna, és volt néhány kábelcsatorna. De tizenöt éven belül Európa egyik legversenyképesebb piaca lett, több mint száz csatornával. Megpróbáltunk már bevált recepteket felhasználni, amik az RTL Group más állomásain működtek, amelyek közül némelyik itt is sikeres volt, némelyik megbukott, de akkora eltérés azért nincsen: ami működik Nyugat-Európában, az általában működik itt is. Habár az is fontos, hogy a helyi ízlést is megismerjük. Számomra például nagyon meglepő volt látni, hogy a Dáridó péntekenként hosszú ideig abszolút vezető nézettséggel bírt. Kezdetben volt néhány furcsa benyomásom, de később hozzászoktam a viszonyokhoz.


Milyen mértékben képes, és mennyiben szándékozik cenzúrázni az aktuális programokat?


Ez a programtervező igazgató feladata, de természetesen közösen is megbeszéljük a programtervező bizottsággal, hogy végül mi kerülhet adásba. Az én feladatom a pénzügyi keretek betartása, de egyébként nagyfokú szabadsága van a programtervezéssel foglalkozó munkatársaknak. Sok mindenbe beavatnak, de a fő fókuszaim az értékesítői tevékenység és a vállalati stratégia.


Hogyan tudná jellemezni a kortárs magyar televíziózást? Összhangot mutat mindez a nyugati színvonallal?


Azt gondolom, ez egy abszolút európai színvonal. Nagy a verseny, a kereskedelmi csatornák sok pénzt ölnek a programtervezésbe, és a minőség is nagyon magas. Ha megnézzük az X-Faktort, akkor láthatjuk, hogy ez a közvetítés ugyanilyen jól sugározható lenne egy nyugat-európai csatornán is. A magyar televíziós ipar rendkívül fejlett: nagyon magas a színvonal és nagyon gazdag a kínálat.


Mi a véleménye a magyar közmédiáról?


Az állami televíziónak egy állami televízió szerepét kell betöltenie, és nem kell versenyre kelnie a kereskedelmi csatornákkal. Egy alternatívát kell nyújtania a nézőknek. Néha úgy érzem, nem ez történik.


Köszönöm, hogy készséggel válaszolt kérdéseimre.

 


 

Az interjút Knáb Tamás és Huszár Gergely készítette.