Filmvetítés a Jog szakirányon

 

A Köztársaság nevében – portré dr. Pálinkás György bíró életéről

 

November 13-án, szerdán a dr. Gasz Péter által tartott collegiumi büntetőjogi kurzus keretein belül egy nem mindennapi film megtekintésére nyílt lehetőségünk. Eddigi rossz tapasztalataim miatt  soha nem rajongtam a portréfilmekért, azonban miután Andris, a vetítés szervezője októberben említette, hogy a megtekintésre váró darab a magyar társadalom bizonyos körein belül „vérbíró” - ként elhíresült dr. Pálinkás György életéről készült, mellesleg meglehetősen nehezen beszerezhető, hozzáférhető, érdeklődve vártam a pár héttel későbbre ígért előadást. Hasznos órának ígérkezett, bár hozzátenném, rendkívüli módon érdeklődöm az erőszakos bűncselekmények, illetve az egész büntetőjog iránt, várakozásom elfogultságomnak is betudható.

 

Amint beértem az aulába, egy szimpatikus úriember fogadott, Dr. Borbély Zoltán, a készítő személyében. A rövid bevezetőben jogi tanulmányairól mesélt, beszámolt, mi ihlette a felvétel elkészítését. Elmesélte, hogy az általa csak Gyuri bácsiként emlegetett büntetőbíróhoz személyes szálak is fűzik, egykor gyakran találkoztak, s bár nem oktatta, mégis tanárként tekintett rá.


Ezt követően került sor a vetítésre. Szó sem volt órákig húzódó, elcsépelt sablonmonológokról, az egész művet egy baráti, közvetlen légkör, hangulat kísérte. Egy tudatos, elhivatott jogászi életpályát mutat be, mely mind szakmailag, mind emberileg példaértékű lehet egy céltudatos hallgató, de akár egy pályakezdő számára is. Különösen elnyerte tetszésem, hogy az életművet jogeseteken keresztül szemlélteti, az elmúlt évtizedek legmegrázóbb bűneseteiről, gyilkosságairól kaphattunk részletes leírást bírói szemszögből.

A „vérbíró” elnevezésre is kitértünk. Pálinkás György a Legfelsőbb Bíróság tagjaként szakmai kiválósága, jogászi racionalitása, saját szavaival élve ún. „különleges érzéke” miatt a legsúlyosabb bűncselekmények felett ítélkezhetett, őrködhetett jogrendszerünk felett. Abban a szerepben, amibe helyezi magát, kifejezésével élve: a törvény hű szolgájaként. Szavait idézem:

„…tényleg szigorú voltam, ezzel nem vitatkoztam, de hogy vérbíró lettem volna, nem hiszem. A vérbírósághoz valami más kell, valami mentalitásbeli különbség, ami bennem nem volt meg.”

 

Elmondhatjuk tehát, hogy a számos kiszabott halálbüntetés nem az önkényeskedés következménye, a mű főszereplője olyan bűncselekményeket tárgyalt, melyekre az akkori jogszabályok alapján halálnál enyhébb büntetést nem lehetett kiszabni. Ennek ellenére Pálinkás György köztudottan soha nem engedett szigorából.

„…valahogy egyszerűen mindig a sértett lebegett a szemem előtt. A sértett, aki kiszolgáltatott, a sértett, aki legtöbbször védekezésre képtelen.”

A közvetlen beszédstílus, Gyuri bácsi mindennapjairól szóló történetek, továbbá, hogy az eseményen megjelent unokája és bemutatta nagypapáját magánemberként, mind-mind hitelesebbé tették a hallottakat. Olyan elhivatottság, hivatás iránti tisztelet köszön vissza a képkockákból, mellyel generációnk elvétve találkozhat. Ő volt az a személy –unokája elmondása alapján-, aki előtt nem volt ismeretlen idézet, gond nélkül szavalta a verseket, melyeknek talán még a címét, költőjét sem tudnánk megválaszolni. Egyszóval: tipikus példakép.

 

A szeminárium az egész korszakot végigkísérő motívum megvitatásával, a halálbüntetés szerepéről, kiszabásáról, majd 1990-es eltörléséről szóló vélemények ütköztetésével zárult. A téma mai napig heves viták kiváltója, felmérések szerint a társadalom megítélése jelenleg is szemben áll a magyar joggyakorlattal annak, hogy az Alkotmánybíróság 23/1990. számú, halálbüntetés kiszabásával, végrehajtásával kapcsolatos büntetőjogi rendelkezéseket hatályon kívül helyező határozata megkérdőjelezhetetlen. A vita másfél órán keresztül zajlott, minden részvevő megoszthatta álláspontjait, meggyőződését az intézménnyel kapcsolatban.

 

Befejezésül kitérnék a film címére, mely elnevezés meglehetősen találó. A zárójelenetben Gyuri bácsi hivatásáról, a hozzá fűzött szeretetről mesél, meglehetősen szomorú hangvételben. Karrierje a készítés évében zárult, elmondása szerint talárját attól a pillanattól kezdve, hogy kijött az utolsó tárgyalásról soha nem vette fel. Borbély Zoltán kérdésére, mely arra vonatkozott, hogy boldognak érzi-e magát, mióta nyugdíjba vonult, a következőt válaszolta:

„…akinek a vérében van, aki 41 évig csinálta ezt a hivatást –mert ha valami hivatás, a bírói az-, soha nem érzi azt, hogy boldog lehet, anélkül, hogy még egyszer fel nem állhat és mondhatja azt: a Köztársaság nevében."

 

Beck Nándor