Az első alkalom az erdélyi városok brandépítéséről szólt

 

2015. április 21-én rendezte meg a Mathias Corvinus Collegium és a Kolozsvár 2015 Európai Ifjúsági Főváros az első KolozsvárKlub beszélgetést a Szatyor Bár és Galériában. A KolozsvárKlub rendezvénysorozat célja, hogy a beszélgetésekre meghívott előadók segítségével árnyalni tudjuk a hagyományos Erdély-képet a budapesti közönség fejében.


Első vendégünk Kádár Magor volt, a Mathias Corvinus Collegium kolozsvári tagozatának tudományos vezetője, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézetének oktatója, a kommunikációtudományok doktora, aki az erdélyi városok márkázásának koránt sem csak erdélyiek számára hasznos és érdekes világába vezette be a hallgatóságot.


A kommunikációs szakember előadásából kiderült, hogy az elmúlt tíz év nagy változást hozott az erdélyi települések életében is: a régebbi spontán kialakult arculathasználatot mára már felváltotta a tudatosan felvállalt értékek, az egységes kommunikáció, az élményekhez kötődő tartalom megjelenésének az igénye. A többiek közül kitűnni kívánó városok más-más pozíciót, értékeket vállalnak fel, némelyek szakértőkkel terveztetik a márkázásukat, némelyek maguk próbálják megoldani azt. A hallgatóság az előadó segítségével egy gyors virtuális utazáson vehetett részt, végighaladva Erdély néhány emblematikus városán, megismerve a hozzájuk kötődő legfontosabb gondolattársításokat, bemutatva az online kommunikáció sikerességét és felvillantva a potenciális lehetőségeket a fejlődésre.


Az előadás után, a helyszín lehetőségeit kihasználva, egy kötetlen beszélgetés bontakozott ki magyarországi illetve más erdélyi városok arculatáról, üzeneteiről, brandjeiről.

 

A következő klub eseményre májusban kerül sor, ahol a kolozsvári irodalmi életbe nyerhetünk betekintést Cserna-Szabó András vezetésével.

 

 




"Az elitet fel kell készíteni feladatai elvégzésére”

 

Maróth Miklós volt az idei Diplomaosztó díszvendége

Álláslehetőség

 

Utazás-, és oktatásszervező koordinátort keresünk

Az MCC ismét Kiválóan Akkreditált Tehetségpont lett

 

A háromévente szükséges akkreditációs folyamat ezúttal is sikerrel és elismeréssel zárult.