Beszélgetés a Külügyminisztérium munkatársával

 

 

November 21-én szakirányos estünk keretében Pintér Attilát, a Külügyminisztérium Nyugat-Balkáni Főosztályának főosztályvezetőjét láthattuk vendégül a Matthias Corvinus Collegiumban, a téma Macedónia, a macedón nemzet- és identitásépítés volt. Az ország alapvető demográfiai, földrajzi és politikai viszonyainak ismertetése után előadónk a macedón nemzetépítésre tért át. Később az előadás beszélgetésbe fordult, ahol a szakirányos hallgatók tehettek fel kérdéseket: szó esett a Szkopje-2014 projektről, a politikán belüli éles etnikai határvonalakról, a nemzetépítés keretében követett külpolitikai törekvésekről. Továbbá szóba került a macedón jobboldal és a baloldal történelemfelfogása is. Mindent egybevéve a szakirányos tanulmányainkat remekül kiegészítő előadást hallhattunk.

 

Kovács András