MCC Kultúrblog

 

Tagok: Gönczi Petra, Polonkai Éva, Szilágyi Tamás, Zöldi Blanka

 

Amikor az év elején elindítottuk a Kultúrblog elnevezésű projektünket, 3 fő célt fogalmaztunk meg: a minőségi kultúrafogyasztás iránti természetes igény kialakítása a collegisták körében, egy kis útmutatás a művészeti világ útvesztőjében, illetve a közösségi élet felpezsdítése a közös kulturális programok keretében.

Ezek a célkitűzések természetükből adódóan nem a tipikusan „kipipálható” feladatok közé tartoznak – sokkal inkább egy hosszú távú, a collegisták életvitelét fokozatosan formáló tevékenységként tekintünk a projektünkre. Az első félév után örömmel mondhatjuk, hogy jó úton haladunk egy olyan ideális állapot felé, amikor egy elit collegiumban nemcsak szakmai, hanem kulturális pezsgés is tapasztalható.

A félév során számos közös kulturális programot szervezett a projektcsapatunk (számszerűen 4 hónap alatt 7-et). Ellátogattunk a Szépművészeti Múzeum kiállítására, az Operaház balettelőadására, megnéztünk klasszikus és alternatív színházi előadásokat, színészekkel beszélgettünk. Az év elején egy kicsit várnunk kellett, amíg a collegisták „megismertek” minket, majd egyre többen kezdtek érdeklődni a szervezett programjaink iránt (az első színházi előadásra még csak 3 collegista jelentkezett, a legutóbbira pedig már 20-as létszámú kis tömeggel mentünk el). Kialakult már egy kisebb csapat, akikre szinte minden alkalommal lehet számítani (a juniorok például kifejezetten lelkesek szoktak lenni). Egyes programjainkra volt collegisták is jelentkeztek, a következő félévben pedig a középiskolásoknak fogunk szervezni színházlátogatást.

Év eleje óta működik a Kultúrblog internetes felületen is: a Fidelio-val való tárgyalásokat követően a fidelio.hu honlapon kaptunk blogfelületet, így már sokkal szélesebb közönséget tudunk megszólítani. A vizsgaidőszak lezárultával ismét igyekszünk majd hetente közölni kritikákat, ajánlókat. A Fidelioval való együttműködésünk nemcsak a blogszerkesztésre terjed ki: közösen próbáljuk megcélozni az egyetemista közönséget. A Fidelioval standoltunk a szakkollégiumok éjszakáján, ahol a blogunk népszerűsítése mellett kitöltettük az általunk készített, az egyetemisták kultúrafogyasztási szokásait felmérő kérdőívet. Ennek az eredményeit az egyetemi újságokban szeretnénk közzétenni, majd ezeken a felületeken is megjelentetnénk a kritikáinkat.

A következő félévre elsősorban azt tervezzük, hogy precízen folytatni és fejleszteni fogjuk az első félévben megkezdett tevékenységeinket. Egyrészt szeretnénk, ha a blogunk minél sikeresebb lenne, ennek érdekében több időt fogunk fordítani a rendszeres és minőségi publikálásra. A collegiumban továbbra is fogunk közös programokat szervezni, itt a reklámozásra fogunk nagyobb hangsúlyt fektetni. A napokban készítünk egy élmény-tablót, amelyre kiakasztjuk a közösen látogatott programok szórólapját, az ott készült fényképeinket. Ez egyrészt emlék lenne a résztvevőknek, másrészt motiváló erő azoknak, akiket eddig nem tudtunk elcsábítani egy programra sem.

Hosszabb távú terveink között szerepel az év végén egy beszélgetés megszervezése Budapest kulturális életével kapcsolatban, amelyre ismert művészeket szeretnénk meghívni. A szervezés előtt egy előzetes igényfelmérést végzünk majd a collegisták körében: körülbelül hány érdeklődőre számíthatnánk, pontosan milyen téma érdekelné a collegistákat leginkább?

Összességében elmondhatjuk, hogy úgy érezzük, jó úton haladtunk az első félévben, amelyet érdemes folytatni és fejleszteni a következő hónapokban. A collegistáktól pozitív visszajelzéseket kaptunk, és mi magunk is élvezzük a közös programokat. Reméljük, hogy a következő félévben még több embert sikerül majd megmozgatnunk. 

 

 

A Kultúrblog a logóra kattintva elérhető!


 

 


 





Bekker Balázs nyerte a Komáromy Gábor-ösztöndíjat

 

Sajtóközlemény

Budapesti diákok nyerték meg a Heavener International Case Competition esettanulmány-megoldó versenyt

 

A győztes csapatban MCC-s hallgató és alumna is szerepelt

Felvételt hirdet a Jog szakirány

 

"Változatos feladatok, intelligens, kommunikatív társaság, a felvételi fogalmával számomra mindaddig összeegyeztethetetlen hangulat"