Az MCC Summer Academy projekt Aachenben versenyzett

 

Az „Európai Ifjúsági Nagy Károly-díj” célja az európai tudatosság fejlesztése a fiatalok körében, illetve a fiatalok bevonása az európai integrációs projektekbe.

A díjat fiatalok olyan projektjeinek ítélik oda, amelyek elősegítik a kölcsönös megértést, a közös európai azonosságtudat kialakulását és gyakorlati példát mutatnak európaiak közösségként való együttélésére.

Az "Európai Ifjúsági Nagy Károly-díjat" az Európai Parlament és az aacheni Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány minden évben közösen ítéli oda. A 28 indulóból a legjobb projekt díja 5000 euró, a második helyezetté 3000 euró, a harmadik helyezetté pedig 2000 euró volt.

2015-ben Magyarországot az MCC Summer Academy 2014 projektje képviselte a nemzetközi mezőnyben. Diákjaink tavaly harmadik alkalommal rendezték meg a nemzetközi nyári egyetemet. Fő partnerük a FAO volt, a 10 napos rendezvény pedig az agrár-közgazdaságtanra fókuszált. A projektről ITT olvashat többet.

A nemzetközi versenyen hallgatónk, Epelley Nóra, az MCC Summer Academy 2015 főszervezője képviselte és mutatta be a projektet. Az Aachenben töltött négy nap alatt találkozhatott Európa országainak vezetőivel és részt vehetett a Charlemagne díj Martin Schulznak való átadásán, ahol beszédet mondott Manuel Valls, francia miniszterelnök, II. Abdullah jordán király, és Martin Schulz is.

Forrás: http://www.charlemagneyouthprize.eu/view/hu/introduction.html