Magyarország legnagyobb multidiszciplináris kollégiuma 1996-ban magánkezdeményezésre jött létre. Az alapító, Tombor Balázs jelentős összeget ajánlott fel kiemelkedően tehetséges, a szűkebb közösségük és az ország jóléte iránt egyaránt elkötelezett fiatalok képzésére.


A képzési programok kialakítását, a megfelelő szakmai és pénzügyi támogatók megkeresésének és meggyőzésének feladatát hazai és külföldi minőségi képzési rendszerekben jártasságot szerzett fiatal szakemberek vették át. A Collegiumot irányító Tihanyi Alapítvány szellemiségének kialakításáért és következetes képviseletéért védnökeink és a kuratórium tagjai feleltek.
Munkájuk első látható eredményeként a Tihanyi Alapítvány hat diákja tanulhatott rangos német középiskolákban. A középiskolás diákok többsége havi rendszerességgel megrendezett előadássorozaton vett részt, míg az Alapítvány egyetemi hallgatói ez idő alatt tutori képzésen tanultak.


Az anyagi források szűkössége miatt a cél egyre inkább olyan patrónusok megnyerése volt, akik felmérték a kezdeményezés hosszú távú jelentőségét, és készek voltak anyagilag is támogatni azt.


1999 augusztusában az Alapítvány tekintélyes kormányzati támogatást nyert, és hozzálátott a bentlakásos Collegium megszervezéséhez. A feladathoz mérten, a szakmai munkálatokkal párhuzamosan megindult a szervezet átalakítása is. Intézményünk első igazgatója Maróth Miklós volt. A mindennapos teendők ellátását professzionális titkárság vette át; a stratégiai döntések meghozatalára a Collegiumban oktatott valamennyi szakirányt képviselő irányító testületek alakultak.


A szponzorkeresés eredményeként számos, a hazai oktatás fejlesztéséért elkötelezett vállalat nyilvánította ki szándékát a Mathias Corvinus Collegium támogatására, s a nyugati szervezeti és gazdálkodási mintáknak megfelelően döntés született az Alapítvány szakmai és gazdasági ügyeinek vezetői szintű szétválasztásáról.


A sikeres előkészítő munkák befejezése után 2001 szeptemberében a Collegium 47 hallgatóval a Gellért-hegyen, a Somlói út 51. szám alatt megnyitotta kapuit. A diákok hamar megszerették és birtokukba vették az épületet a kezdeti nehézségek és akadályok ellenére. Az induló csapat csaknem elveszett a hatalmas és titokzatos épületben, amely egykor a munkásőrség tisztképző intézményeként funkcionált. A saját szoba és külön fürdőszoba sokaknak először biztosította a független, önálló életvitel és a zavarmentes tanulás lehetőségét. A Collegium szobái mára megteltek, s az épület minden zegzugát kihasználjuk.

 


 



David Venter Magyarországon tart tárgyalástechnika tréninget

 

Közkedvelt oktatónk kurzusa most nem csak az MCC hallgatói számára elérhető

Újra esetversenyt rendez a Nemzetközi kapcsolatok szakirány

 

Jelentkezni május 5-ig lehet

BCG Strategy Cup – 10th Edition

 

Gratulálunk dobogós helyezett hallgatóinknak!