Kerekasztal-beszélgetés a Média szakirány szervezésében

 

A vélemény-újságírásról és annak társadalmi hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a Mathias Corvinus Collegium Média/Kommunikáció szakiránya. Az este vendégei Ablonczy Bálint, Hammer Ferenc, Hont András és Stumpf András voltak. A beszélgetést Mikus Áron, a szakirány hallgatója moderálta.


Az első kérdésre, hogy „Milyen társadalmi hatásai vannak a vélemény-újságírásnak?” Stumpf András, a Mandiner főmunkatársa elmondta, hogy ma Magyarországon körülbelül néhány százezer fő olvas rendszeresen publicisztikát, akik általában már elkötelezettek valamilyen irányba. Épp ezért, ha valaki vélemény-újságíróként dolgozik, meg kell néznie, hogy ki a közönsége, és annak a szájíze szerint kell írnia. Továbbá, ha valamilyen változást szeretne elérni, akkor többnyire csak arra a közegre képes hatást gyakorolni.


Hont András, a hvg.hu rovatvezetője szerint arra a kérdésre, hogy itthon az újságírásnak van-e egyáltalán bármilyen társadalmi hatása, egy erőteljes kérdőjellel lehet válaszolni, mert már egy tényekkel alátámasztott anyag sem képes komolyabb reakciót kiváltani. Ebben komoly szerepe lehet annak, hogy ma a médiában botrányt botrány követ, így az olvasóknak nincs idejük megemészteni azokat. Szerinte érdekes lenne módszertanilag megalapozottan vizsgálni, hogy a meghasadt nyilvánosság kialakulásában a véleményformálóknak milyen szerepe volt.


Hammer Ferenc, az ELTE Médiakutató és Kommunikáció Tanszék vezetője két okot említetett, amik a közbeszéd radikalizálódását okozhatták, az egyik a média szerkezeti változása, miszerint azok ma már nem a „kapuőrök”, hanem a fogyasztók osztályozzák a különböző tartalmakat. Emellett a folyamathoz nagyban hozzájárult az is, hogy az anonim nyilvánosságnak köszönhetően a korábban csak a nyilvános wc-k falán folytatott párbeszéd átköltözött a web2-re és a közösségi médiába.


Ablonczy Bálint, a Heti Válasz rovatvezetője és az MCC alumnusa úgy látja, hogy a helyzet még abból a szempontból is rosszabb, hogy az emberek már névvel, címmel is gyűlölködnek. Kiemelte, hogy a magyar társadalomban a mai napig hatása van a kimondott szónak és annak, ha valaki a tv-ben szerepel, mert ha nyilvánosság előtt használnak bizonyos beszédmódokat, akkor az emberek számára azok legitimmé válnak. Szerinte is érezhető az újságírás csökkenő hatásfoka, viszont pont az amerikai elnökválasztás kapcsán előtérbe kerülő, Facebookon terjedő álhíráradat miatt talán újra felértékelődik az újságírás és a szerkesztőségek szerepe. Ez persze csak akkor tud működni, ha az emberek nem csak a saját narratívájukra kíváncsiak.


Stumpf András arra figyelmeztetett a Facebook-probléma kapcsán, hogy sokak szerint még mindig a hagyományos médiából kerülnek ki a nagy véleményformálók, pedig ahol igazán nagy hatást lehet elérni, az a közösségi média – itt mindenki ugyanolyan esélyekkel indul, legalábbis a posztja ugyanúgy néz ki, mint bárki másé. És hiába kommunikál a Facebook úgy, hogy ők csak a felületet biztosítják, amit a felhasználók töltenek fel tartalommal, lassan el kell ismerniük, hogy ők bizony a világ legnagyobb tartalomszolgáltatói. Ez természetesen felelősség jár, így nekik kell majd a kapuőri szerepet vállalni.


Hont András szerint, bár rossz állapotban vagyunk, az viszont nem igaz, hogy lefelé menő kulturális spirálban lennénk, hiszen korábban sem volt jobb a helyzet ebből a szempontból. Ugyanakkor a magyar viszonyok közel sem nevezhetőek jónak. Ezt nem úgy kell érteni, hogy van egy ideális Nyugat-Európa és azzal szemben itt minden eleve rossz, hanem Magyarország, például a történelméből kifolyólag, speciális helyzetben van.


Arra a kérdésre, hogy segíthetne-e a meghasadt nyilvánosság okozta problémák megoldásában az újságírók és a véleményvezérek közti egyfajta párbeszéd, Stumpf András meglátása az, hogy erre nem lenne igény, nem lenne fenntartható. Ettől függetlenül ő követ bizonyos vezérfonalakat, például, hogy ne személyeskedjen, hanem a másik gondolatával szálljon vitába. Hont András ezzel szemben arra hívta fel a figyelmet, hogy nem a szövegek stílusával van a probléma: a véleménykisebbség mindig goromba, ami nem feltétlenül baj, mert például már Pázmány Péter esetében is tónusukban durva szövegekről beszélhetünk. A baj azzal van, ha a tartalom maga nincs rendben.


Ablonczy Bálint mindezekre reflektálva elmondta: ők próbálkoznak a párbeszéddel, vannak szemtől szembe viták is, valamint olyan publicistáik, akik írnak az olvasóközönségük elvárásainak nem feltétlenül megfelelő cikkeket. Ezekre a reakciók vegyesek: érkeznek olyan levelek, hogy az adott író mit keres az újságban, viszont olyanok is, amikben kifejezetten arról írnak, hogy elgondolkoztató volt az adott írás.


Hont András szerint probléma az is, hogy míg 2010 környékén még voltak viták, mára azonban a szereplők – úgy látván, hogy azoknak semmi érdemi hatása nincs – megunták azokat. Stumpf András hozzátette, hogy a politika részéről is van arra szándék, hogy ezeket a vitákat ne a közvélemény előtt folytassák, és a társadalomra lehetőleg minél kisebb hatással legyenek.


Hammer Ferenc megjegyezte, hogy egészen más egy publicisztika visszhangja, amennyiben a kereskedelmi és közszolgálati média megbízhatóan képes tényeket szolgáltatni, így az emberekhez eljutnak a tények is és nem csak azoknak az értelmezése.


A beszélgetés során felmerült még a hirdetői piac és annak a politikai befolyásolása, és az este vendégei egyet értetettek abban, hogy Magyarországon nem ideális a helyzet.


A közönség soraiból érkező kérdésre, miszerint „Milyen kapcsolatban áll egymással a sajtószabadság és a politikai korrektség?”, Stumpf András válaszában kifejtette, hogy vannak bizonyos társadalmi problémák, amelyek megoldása elé akadályokat állít ez a beszédmód, viszont az sem egy jó értelmezés, ami most Trump győzelme kapcsán megjelent, hogy mostantól például lehet „buzizni”. Ha valakinek ez okoz örömöt, annak javasolja, hogy szerezzen magának életet. Erre reagálva Hammer Ferenc megjegyezte, hogy szerinte aránytalan azt állítani, hogy a szóhasználat kapcsán folytatott vita megakadályozná bizonyos társadalmi problémák megoldását.


A kérdés kapcsán Hont András elmondta, hogy tiszta szívből gyűlöli a politikai korrektséget. Ebből a szempontból végletekig liberálisnak tartja magát, és nem szeret szólásszabadságnak korlátokat szabni. Ettől még létezik olyan, hogy kultúra, és a sajtónak továbbra is van felelőssége abban, hogy bizonyos kifejezéseket nem enged meg.  „Mindenkinek lehet összehánynia magát a villamosan, de ha jót akar magának, ezt nem teszi, mert mindenki elhúzódik tőle”. Továbbá szerinte Magyarországon most úgy hadakoznak a „PC”-vel szemben, hogy az gyakorlatilag itthon nincs is.


Stumpf András elfogadta, hogy a „PC” vélemény kisebbségben van, azonban az szerinte nem tűnt el. Ablonczy Bálint hozzátette, hogy amíg Magyarországon van ebben egy képmutatás ezzel kapcsolatban és tulajdonképpen politikai ellenségképpé vált, addig például Amerikában igenis képes gondot okozni és szabadsághiányos helyzeteket előidézni.


Mikus Áron, Média/Kommunikáció szakirány